Ajándék ötlet: angyalka fülbevaló leírás

Angyalka fülbevaló.Többen kértétek, hogy részletesebben fotózzuk le a lépéseket az angyalka készítéséről. Fogadjátok hát sok szeretettel.

Hozzávalók:

– talpas szerelőpálca

angyalszárny alakú köztes

– nagy méretű gyöngy, pl: tekla (ez lesz az angyalka teste)

– kis méretű gyöngy, pl: tekla (ez lesz az angyalka feje)

golyós fülbevaló alap

– csípő és kúpos fogó

Érdemes több méretű gyöngyöt is összepróbálni, hogy a szárnyhoz képest jól mutasson az angyal teste és feje is 🙂 Mi ennél a mintánál a testhez 12 mm-es, a fejhez pedig 8 mm-es teklát használtunk. A talpas szerelőpálcára húzzuk fel a nagyobb gyöngyöt, majd a szárnyat és végül a kisebb gyöngyöt. Csípjünk le a pálcából csípőfogóval, ha túl hosszú lenne. Lehet eleve kisebb hosszúságút venni és akkor ezt a lépést megspórolhatjuk. Kúpos fogóval hajlítsunk egy szép szemet a pálca végére. Fogóval nyissuk meg a fülbevaló alján lévő szemet, és akasszuk rá az angyalkát. Zárjuk vissza a fülbevalón a szemet, ugyan így készítsük el a másik angyalkát is. Kész is az angyalka fülbevaló, magatoknak, de akár egy szuper ajándék is lehet belőle. Akinek esetleg ez még mindig kevés lenne, pinterest oldalunkon talál hasonlóan gyorsan elkészíthető karácsonyi ékszereket.

Angyalka fülbevaló elkészítésének lépései.

Kellemes készülődést minden kedves követőnknek 🙂

Vélemény, hozzászólás?