Műgyanta színezése pigment folyadékkal

 

Pigment folyadékkal színezett műgyanta ékszerek.

 

Korábban már foglalkoztunk a műgyantával és leírtuk, hogy hogyan is érdemes belefogni az ebből készült ékszerek elkészítésének. Most a második részben azt járjuk körbe, hogy a műgyantát hogyan lehet pigment folyadékkal megszínezni!

A gyanta színezése nem igényel semmilyen különleges eljárást. Keverjük ki a megadott arányok szerint egy adott mennyiséget. A pigment folyadékot három módszerrel keverhetjük a gyantához:
1. Belecsepegtetjük a keverőedénybe.
2. Rácsepegtetjük a keverőlapátra/keverőkanálra/spatulára majd úgy keverjük bele a gyantába.
3. A gyantát a kívánt szilikon formába öntjük és a fenti két lehetőség közül az egyikkel eleve a formában színezzük meg.

Használat előtt rázzuk fel alaposan a flakont, majd a kupakot nyomjuk le és ezután letekerhető. Ha nem rázzuk fel a leülepedett színezékben nem keverednek össze az anyagok és nem fogja beszínezni a műgyantát. Először csak 1-2 cseppet nyomjunk a pigmentből a gyantába majd keverjük össze egészen addig míg el nem oszlik teljesen a pigment és egységes színű nem lesz. Ha sötétebb színt szeretnénk akkor még 1-2 cseppel színezzük meg a műgyantát és ismét keverjük el benne teljesen a színezéket. Ezt egészen addig folytassuk míg a kívánt színmélységet el nem érjük. Túl sok színezéket ne adjunk a gyantához mert lassabban keményedik meg és előfordulhat, hogy gumiszerű lesz a végeredmény. A nálunk kapható pigment folyadék a műgyantát ugyan megszínezi de áttetsző hatású lesz a végeredmény.

 

Műgyanta színezése pigment folyadékkal.

 

Csak áttetszőre tudom beszínezni a műgyantát?
Nem, ha megszíneztük a kívánt színnel a gyantát akkor utána keverjünk hozzá egy kevés fehér színű pigment folyadékot és a végeredmény máris telt színű lesz. Minél több fehéret keverünk a színezett elegyhez annál teltebb és cukorkásabb színhatást érhetünk el.

 

Telt szín elérése pigment folyadékkal.

 

Hogyan tudunk világosítani?
Előfordulhat, hogy túl sok pigmentet adtunk a gyantához és sötétebb színt kaptunk mit amilyen szerettünk volna. Semmi pánik erre is van megoldás 😉 Keverjünk ki egy újabb adag színezetlen gyantát majd öntsük össze a színezettel és alaposan keverjük el. Sajnos azonban kevés gyantával nem érdemes hígítani, viszonylag nagyobb mennyiséggel érdemes dolgozni. Ezt tehát akkor javasoljuk ha valaki hajlandó nagyobb adag műgyantát beszínezni és elhasználni. A másik módszer ha fehér pigmenttel cseppenként adagolva és elkeverve világosítsuk fel a színezett gyantát. FIGYELEM!!! A már megszínezett műgyantához ha fehér festékanyagot adunk akkor a végeredmény telt színű lesz, ahogy ezt egyel feljebb már írtuk.

 

Hogyan lehet márványos hatást elérni?
Nagyon egyszerű, a műgyantába csepegtetett színezéket csak enyhén kavarjuk el egy párszor és óvatosan adagoljuk vagy öntsük bele a szilikon formába. Így elkerülhető, hogy teljesen feloldódjon a pigment a gyantában. Ugyan ez lehetséges két színnel is. Ha már az egyik színezéket enyhén elkevertük mehet bele pár csepp a másikból és itt még lassabban és kevesebbszer keverjük el az anyagot.

 

Márványos hatás.

 

Lehetséges a pigmentek keverése?
Igen 🙂 Az alábbi lépéseket követve kikeverhetünk két különböző színű pigment folyadékból egy harmadikat.
– Először színezzük meg a gyantát az egyik pigmenttel. Alaposan keverjük el az agyagban a színezéket.
– Ezután szokás szerint 1-2 cseppel a már megszínezett gyantába csepegtessük bele a másik színű színezéket. Lassan és egyenletesen keverjük össze. Ha nem megfelelő a szín 1-1 cseppel javíthatunk rajta. Ne felejtsük el, hogy mindig keverjük el az elegyet és csak utána mehet bele az újabb adag pigment.

 

Pigmentek keveréséből új színt is létrehozhatunk.

 

A már megszínezett műgyantát lehet rétegezni a formában?
Lehet és a végeredmény igazán különleges lesz. Arra azonban figyeljünk, hogy csak a megszilárdult műgyantára öntsük rá a következő réteget. Sajnos 5-10 perc vagy fél óra nem elég, minimum félkeménynek kell lennie különben összekeveredik a két réteg és vagy nem látszik, hogy mit szerettünk volna csinálni vagy csúnya lesz a végeredmény. Tehát a türelem ez esetben szép rétegelt és színes ékszereket terem 😉

 

Különböző színű műgyanták rétegezése.

 

Amire színezéskor mindig ügyeljünk és nem lehet elégszer elmondani az az, hogy cseppenként adagoljuk a pigment folyadékot. A másik igen fontos lépés a színezék tökéletes összekeverése a gyantával. Természetesen a színezett gyantába további dekorációs elemeket is rakhatunk mint pl. csillámpor, füstfólia, fém medál, szárított virág stb… Azt azonban jó tudni ha túl sötétre színezzük a gyantát nem fog benne jól mutatni az egyéb dekoráció.

Aki kedvet kapott a gyanta ékszerekhez mindenképp nézzen el pinterest oldalunkra ahol számos képet összegyűjtöttünk a témában inspiráció gyanánt 😉 Legközelebb pedig bemutatjuk, hogy hogyan és mivel érdemes még dekorálni a műgyantát.